

Diákjaink 2024. május 18-án az EKKE Film- és Médiatudományi Tanszék Így írunk mi! című projekt keretén belül ellátogattak Egerbe, ahol a város szépségeinek megismerése mellett közelebbről megismerhették az intézetben és a tanszéken folyó munkát. A nap során az egri Retro Múzeumot is megtekintették, ahol a média társadalomtörténeti aspektusaival ismerkedtek. A diákok a következőképpen foglalták össze a kirándulást:
Az iskolaújsággal elmentünk Egerbe, egy tanulmányi utazásra, ahol először előadásokat hallgathattunk meg, amelyek kitértek többek között az AI gondolt vagy valós veszedelmeire egészen a Barbie film értelmezéséig. Ezután körbevezettek minket az egyetemen, ami által bepillantást nyertünk az egyetemen folyó munkákba. Benéztünk a stúdiószobába, fő- és melléképületébe, miután mindannyian megállapítottuk, hogy nagyon szép építésű és történelmi múlttal rendelkező egyetemről van szó, ami rengeteg szakot kínál az itt tanulni vágyóknak. Az ebédünket a pályázat állta a belvárosban és nagyon jó hangulatban telt el, majd átmentünk a Retró Múzeumba. Ez a múzeum sokkal többet nyújtott az unalmas beüvegezett kiállításnál, még egy moziterembe is beülhettünk, ahol régi mesefilmeket vetítettek. A napot szabadprogrammal folytathattuk, ahol felfedeztük Eger kisebb utcait és bepillantást nyertünk a város életébe, majd a Bazilikához is felsétáltunk
Az EKKE Mozgóképművészeti és Kommunikációs Intézete 2023 végén nyújtott be pályázatot „Így írunk mi!” címmel a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által meghirdetett "Tehetségközelben" - komplex tehetséggondozó programok támogatása c. pályázati kiírásra. A döntés alapján (NTP-TEHETSEG-23-0147) intézetünk 3.500.000 forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelynek keretében lehetőségünk van a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum bevonásával fiatalokat bevezetni az újságírás rejtelmeibe.